Örömmel köszöntjük olvasóinkat az Átalvető megújult honlapján,

és mondunk köszönetet az oldal létrehozójának és gondozójának, Pintye Tamásnak, a Győri Erdélyi Kör elnökének.

 

Néhány szóban az Átalvetőről

 

1991-ben Szekszárdon, a frissen alakult Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének (EMTE) elnöke, Orbán László (akinek veséit 1956-s szereplése miatt a szekuritate szétverte, ebbe is halt bele) kezdeményezte egy szerény kislap kiadását, jószerint belső használatra. Tőle származik az elnevezés is, melynek magyarázatát is adta: az átalvető Erdélyben iszákot jelöl, kétszájú tarisznyát, melyet a vállon átvetve hordanak. Esetünkben: az áttelepülők a hátukon hordják az odahagyott, a mellükön pedig a fogadó haza gondját-baját, mindkettő súlya közösen nyomva vállunkat.

Kezdettől részt vettem a lap alakításában, majd 1993 decemberétől, Orbán László halála után - jobb híján - rám maradt a „főszerkesztőség”: baráti-szellemi-eszmei-erkölcsi alapú kapcsolataim révén (többnyire ezek együtt) tisztelnek meg írásaikkal a szerzők, majd következik az olvasószerkesztői, korrektori munka, és persze, maga az összeszerkesztés. Már az első lapszámok után csatlakozott hozzánk Balló Osvát Ágnes Marosvásárhelyről, aki fokozatosan kialakította, bővítette az irodalom- és a gyermek-rovatot, utóbb pedig bevontuk a munkába Szabó Mayer Attilát (Medgyes/Székelyudvarhely), aki az erdélyi vonatkozású sajtóanyag állandó figyelője-küldője. Büszkén mondhatjuk, hogy folyamatosan szélesedik azon jeles személyek köre (az anyaországból, Erdélyből, el egészen Ausztráliáig), akik írásaikkal megtisztelik lapunkat, ezzel öngerjesztő folyamattá téve a színvonal emelkedését. Nevük ott áll minden lapszám írásainak elején/végén, illesse őket hála és köszönet. Megtiszteltetés, egyben súlyos felelősség számunkra, hogy e jeles személyek lapunkat ítélik megnyilvánulásuk méltó fórumának.

1994 decemberétől a lap az Erdélyi Körök Országos Szövetségének (EKOSZ) lapjává vált, lépésről lépésre a jelenlegi 64-re növelve oldalszámát, melyet gyakorlati okokból nem tudunk átlépni (pedig hányszor szorít az anyag mennyisége!) A lap elterjedtsége hamar túllépte a szövetség szervezeti kereteit, megtartva a kiadó jogi státusát, legfőképpen annak eszmei alapjait, hiszen a lap vonalvezetése, ideológiája mindenben egyezik az EKOSZ alapelveivel.

 Talán nem felesleges elmondanunk, hogy szerzők és szerkesztők nem részesülnek semmilyen anyagi juttatásban, viszont a nyomda- és a postaköltségek tetemes és állandóan növekvő összeget tesznek ki. Kezdetektől alapelvünk, hogy Erdélybe térítésmentesen küldjük bárkinek, aki ezt kéri. Az előfizetői díjat szigorúan a belföldi terítés költségei alapján számoljuk, viszont Erdélybe juttatását az előfizetői díjakat meghaladó nagylelkű támogatások, mindenekelőtt pedig az évről évre kiküzdött pályázati összegek biztosítják. (Itt kell köszönetet mondanunk Dr. Szekeres Sándor EKOSZ-elnöknek a pályázás verejtékes munkájáért, továbbá Dr. Pálmai Tamásnak, aki Békés városából viszi át a határon a lapot és adja fel ottani, román portóval Nagyszalontán, az itteni ugyanis megfizethetetlen.)

Általános vélemény, hogy egy igényes lap elkerüli az után-közlés gyakorlatát. Esetünkben ez lehetetlen, hiszen élnünk kell a neten megjelenő, szabadon felhasználható, nélkülözhetetlen írásokkal, legfőképpen pedig szem előtt tartva a legfontosabbat: Erdélybe eljuttatni az anyaországi anyagokat, és viszont, különös tekintettel az idősebb, a világhálót nem használó olvasóinkra. Jelentős a számuk itt és odaát, lapunk papír-alapú megjelentetése ezért elkerülhetetlen, emellett, „haladva a kórral”, az újabb-kori igényekkel, biztosítjuk elektronikus elérhetőségünket is, immár eme megújult, könnyebben használható formában.

A fentiek után ideje rögzítenünk néhány alapvető, elvi szempontot.

A lap elsődleges célja: az odahagyott erdélyi magyar nemzetközösség irányába a törődés, féltés üzenetét közvetíteni, a magyarságtudatot, a magyar gyökereket erősíteni, fenntartani, kiegyensúlyozottan, józanul, de elkötelezetten és határozottan, megalkuvás nélkül. Ezzel igyekszünk hozzájárulni a magunk szerény módján és eszközeivel a magyarság megmaradásához. Tulajdonképpen ezt az üzenetet olvassák ki belőle Európa számos más országában, ill. tengerentúli olvasóink is.

Abból indulunk ki, hogy megmaradásunkhoz elengedhetetlen a honnan jövünk ismerete és a hova tartunk bizonyossága. Ezért fordulunk folyamatosan a múlthoz, gyökereinkhez, a hova tartunk kérdése kapcsán pedig alapvető kötelességünk a nemzeti célokat megfogalmazó és azok realizálásáért keményen, kitartóan küzdő politikai erők mögötti szilárd kiállás. Ebben az értelemben vállaljuk fel a politizálás „bélyegét”.

Tisztában vagyunk továbbá azzal, hogy az elnemzetlenítés egyik fő eszköze mindenkoron a közösségi és egyéni perspektívák, a remény lerombolása volt, és ma is az. Ezért látjuk fontosnak reményt sugározni, persze nem délibábokat kergetve, hanem tényekre alapozva, a lélek belső energiáit szólongatva, gerjesztve. És végig az évek során: tesszük mindezt az egységes magyarság eszményének, valamint nemzeti, keresztény kultúránk éltetésének jegyében. Ami napjaink világrengető, pusztulással fenyegető eseményeinek, folyamatainak sötét árnyékában hovatovább piciny, pislákoló fénypontként mégis valamiképpen fontossá válik. Az ilyen apró, pisla fények tömege lehet csak képes elűzni a sötétséget…

Ha valamit idézni akarnék a lap sok ezernyi oldaláról, akkor legyen ez a December 5. sötét éjjele című szerkesztői írás következő részlete: „A magyar ember nem volt képes a nemesre, a szeretetre…a mély bugyrokból nem tudott a fényre emelkedni, nem volt egyötödnyi igaz ember a csonka, beteg hazában, így aztán most Szodoma és Gomora sorsát érdemli…honfitársaink felelőssége pedig elháríthatatlan és lelkiismerete súlyosan terhelt marad…

Visszatekintve történelmünk eme szégyenteljes pillanatára és számot vetve napjaink Magyarországának szilárd alapokon nyugvó anyagi-erkölcsi állapotával, nem kis elégedettséggel, boldogsággal érezhetjük helyesnek és hatalmas sikernek a hazánk által megtett utat. Melynek távlatában –hisszük! - egykor a leszakítottak is biztonságosabb talajra fognak találni. Egy parányi, elenyésző részünk mindebben talán nekünk is volt, van ebben. És dolgozunk tovább, mert ezen az úton megállni nem lehet…

 

Szekszárd, 2019 áprilisában                                                  Kövesdy Pál főszerkesztő

Az oldal a világ legkönnyebben használható weboldalkészítőjével, a Mozellóval készült.

 .